Decemberben esténként végig sétálva egy-egy településen szinte kivétel nélkül szembeötlik: az adventi készülődés jegyében fényárban úsznak az utcák, az udvarok, a házak ablakai.
Mezőkeresztesen sincs ez másként, itt viszont évek óta kicsivel több is ez a kivilágítás, mint készülés a karácsonyra. Az adventi naptár egy-egy ablakának mintájára a városban minden évben 24 olyan ablak díszítése készül el, amelyeket a helyi IKSZT-vel karöltve, az intézmény szervezésében készítenek el tulajdonosaik.
Mára ez az összefogás olyan népszerű lett, hogy több település, például Csincse és Mezőnyagymihály is követte a példáját. Forgatásunk idején Keresztesen 12 ablak készült el, ezeket kerestük fel Pónuzs Andrea segítségével.
A díszítésben résztvevő intézmények közül az óvodában kérdeztük, milyen ötlet alapján született meg náluk két adventi ablak is?
Ha pedig már készülődés és december, akkor arra is kíváncsiak voltunk, hogy telik ez a hónap a mostani, kissé elszigetelt körülmények között. Természetesen nem csak az intézményeknél érdeklődtünk, de magánszemélyeket is fagattunk arról, milyen ötlet és mennyi munka kell ahhoz, hogy egy csodás ablak megszülessen.
Azt pedig tudni kell, hogy egyáltalán nem a versengésről szól a készülődésnek ez a formája. Sokkal inkább a szeretet az igazi motiváció. Az IKSZT munkatársa elmondta: mind az intézmény, mind pedig az önkormányzat nevében nagyon köszönik mindenkinek, aki az idén is segített munkájával szebbé varázsolni a várost, ráhangolódni a közelgő ünnepre.