Ebben az évben elmaradnak a nyilvános, nagy létszámú részvétellel megtartott megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Sajnos már az elmúlt évben is csak zárt körben, viszonylag kis létszámmal ünnepelhettünk, mint ahogy az a bükkábrányi iskolában is történt.
Bükkábrány önkormányzata sem szervez idén központi rendezvényt, viszont zárt körben, betartva az előírásokat mégis lerótták tiszteletüket a '48-as hősök előtt. Nem mellesleg a község ez évre számos rendezvényt is tervezett a település fennállásának 800. évfordulójára, de ennek megnyitójára is várni kell egyelőre.
Az ünnepi alkalomból Szalai Szabolcs polgármester szólt a település lakóihoz, párhuzamot vonva a nemzet akkori küzdelme és mostani megpróbáltatásai között.
A beszéd után a polgármester és Bodzán Antal alpolgármester közösen helyezték el a megemlékezés koszorúját a II. András téren levő emlékműnél.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.