A mezőkeresztesi női kézilabda csapat idegen környezetben játszotta a soron következő mérkőzését 2021. május 8-án. Ez alkalommal Alsózsolca otthonába utaztak.
Az első félidőt az első percekben a zsolcai csapatnak sikerült jobban indítani két
találattal. Röviddel ezután azonban a vendég csapat szépített. A félidő első felében a két csapat felváltva értékesítette a gólokat.
A félidő második felében a hazai csapat tűnt erősebbnek. A keresztesi csapat próbálta behozni a hátrányát, azonban a próbálkozások sikertelennek bizonyultak, így a félidei eredmény 17:13 lett a hazai csapat javára.
A második félidőt szintén a hazai csapat indította, majd röviddel ezután megérkezett erre a keresztesiek válasza. A félidő első felében a vendég csapat szinte tehetetlennek tűnt a hazaiak erős támadásaival szemben, akik egyre csak növelték az előnyüket.
A félidő második felében a vendég csapat igyekezett felzárkózni, de nem tudta behozni a hátrányát. A félidő végére a zsolcaiak előnye 16 pontosra emelkedett, így a végeredmény 41:25 lett a hazai csapat javára.
A Mezőkeresztesi csapat szakosztályvezetője, Palatics Attila értékelte a mérkőzést.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.