A meghívott baráti kórusokkal együtt ünnepelte fennállásának 165. évfordulóját a Mezőkeresztesi Férfikórus szeptember 18-án a helyi IKSZT nagytermében. Az ország legrégebben működő férfikórusán kívül színpadra lépett a Mezőkeresztesi Kamarakórus, a Mezőkeresztesi Citerazenekar, a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar, valamint a Szerencsi Férfikórus.
Az ünnepségen fölidézték: a kórus 1856 őszén a keresztesi református férfiak dalárdájaként alakult meg. Szó volt az elmúlt 165 év fontosabb eseményeiről, szép és kevésbé szebb, háborús évekről.
Majoros János polgármester a méltatás mellett fölolvasta az egyik néhány hónapja elhunyt kórustag, Kertész Ernő lányának levelét is.
Tállai András, a térség országgyűlési képviselője szerint fölfoghatatlan, hogy van közösség, amely képes ennyi időn keresztül működni. Sok új dolog elveszett és sok új született a 165 év alatt, a kórus viszont maradt.
A csoportot köszöntötte a többi kórus is, amelyek közül többen szintén jeles jubileumot ünnepelnek most vagy a közeljövőben, a citerások például idén negyvenévesek.
Természetesen főszerephez jutott az este folyamán az éneklés is. Nem csak az ünnepeltek, hanem az őket köszöntők is színpadra léptek, majd az ünnepség legvégeén egy nagy közös énekkel, illetve a Székely Himnusz eléneklésével tették még emelkedettebbé a jeles alkalmat.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.