A hagyományokhoz híven a második adventi gyertya meggyújtásának ünnepsége a református templomban indult. Az istentisztelet elején a város polgármestere, Majoros János osztotta meg a hívekkel ünnepi gondolatait. Ez után Nagy István-Zoltán lelkipásztor szavalta el Túrmezei Erzsébet "Karácsonyi rímek" című költeményét. Hajdu Ferencné igehirdetése után pedig a már hagyománynak számító Mezőkeresztesi Kamarakórus műsorával hangolódhattak az ünnepekre a megjelentek. A klasszikus és kortárs darabok mellett olyan népszerű művek is helyet kaptak a repertoárban mint a "Csendes éj". Az istentisztelet után pedig az ünneplő közönség átsétált a városháza elé, ahol Hajdu Ferencné és Majoros János együtt gyújtották meg a remény gyertyáját.