Advent harmadik vasárnapján meglehetősen mostoha dőjárás köszöntött a keleti országrészre, így Mezőkeresztesen az mellett, hogy súlyosan megrongálta a városháza előtti betlehemet, az esti adventi gyertyagyújtás programját is át kellett sajnos írnia a szervezőknek, legalábbis ami a szabadtéri programot illeti. A helyi charitas tagjainak műsora elmaradt és az egri cserkészek sem tudtak időben megérkezni a betlehemi lánggal. Ezt a tervek szerint egy héttel későbbre halasztották a szervezők.
Az ünnepi műsor azonban nem maradt el teljes egészében, Völgyessy Szomor Fanni és Tolnai Gábor karácsonyt idéző, zenés, verses előadásával kezdődött a Magyarok Nagyasszonya Templomban. Az előadás előtt Varga Lászlóné köszöntötte művészeket, a végén pedig Majoros János polgármester köszönte meg a felejthetetlen élményt.
Ha pedig a betlehemi láng nem is, de az öröm gyertyájának a lángja fellobbant a városháza előtt, dacolva a viharos erejű széllel, hirdetve Krisztus születésének közeledtét.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.