A mezőkeresztesi női kézilabda csapat hazai környezetben az Albrecht Miskolc csapata ellen játszotta a 2020/21-es bajnoki tavaszi szezon első mérkőzését 2021. február 6-án. A találkozóra 16:00-tól került sor.
Az 1. félidőt a vendég csapatnak sikerült jobban indítani. Röviddel ezután azonban a hazai csapat szépített. A félidő első felében a miskolci csapat bizonyult az erősebbnek és folyamatosan megtartotta vezető pozícióját.
A félidő második felében a Keresztesi csapata próbálta behozni a hátrányát, azonban a próbálkozások sikertelennek bizonyultak, így a félidei eredmény 14:24 lett a vendég csapat javára.
A 2. félidőt a keresztesi csapat indította, de szinte azonnal meg is érkezett erre a miskolciak válasza. A félidő első felében a hazai csapat szinte tehetetlennek tűnt a vendégek erős támadásaival szemben, akik egyre csak növelték az előnyüket.
A félidő második felében a hazai csapat igyekezett felzárkózni, de nem tudta behozni a hátrányát. A félidő végére a miskolciak előnye 14 pontosra emelkedett, így a végeredmény 30:44 lett a miskolci csapat javára.
A hazai csapat szakosztályvezetője, Palatics Attila értékelte a mérkőzést.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.