Szent Borbálát évszázadok óta tisztelik védőszentjükként a bányászok. Az ő ünnepe mindig is a számvetés és a hálaadás napja volt.
Idén december 2-án délután 13 óra 30-kor kezdődött az az ünnepi megemlékezés a Bükkábrányi Bányaüzem központi telephelyén, amelyet a rövid köszöntő után Mata Tibor bükkábrányi bányaigazgató beszéde nyitott meg. Az igazgató beszédében felidézte Szent Borbála életét és vértanúságát, valamint a cég kiemelt felelősségéről és a lignit termelés fontosságáról is szólt, tekintettel a kialakult energiaválságra.
Ezt követően a különböző bányász vezetők és szervezetek, együttműködő partnerek koszorút helyeztek el a bányász hősök emlékhelyénél.
Kora este a római katolikus templomban Pálfi János plébános celebrálta azt a szentmisét, amelyen résztvettek az bányaüzemek dolgozói is.
Az ünnepi alkalom a zászló behozatalával kezdődött, majd dr. Dovrtel Gusztáv szólt Szent Borbála életéről, illetve megemlékezett azokról az elhunyt dolgozóról, akik az elmúlt esztendőben vesztették életüket.
A szentmisét a nemzeti Himnuszunk és a Bányász Himnusz közös eléneklése zárta.

 

Kovács Gyula 
  • szerkesztő
  • Telefon: +36/30-395-4289
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.