A szünidő első hete idén is Erzsébet-táborral várta a mezőnyárádi iskola alsósait. A tábor vezetője Varga Lászlóné Erika tanítónéni volt, természetesen több segítővel az oldalán.
Ebben az évben is pályázati forrásból finanszírozta az intézmény a költségeket, idén nettó 460 000 Ft-ból gazdálkodhattak. Összesen 23 gyerek vett rész az egész hetes programon.
A tábor rövid megnyitójára hétfőn reggel került sor.
Ezt követően pedig mindenkit színes, kreatív programok vártak minden nap egészen a délutáni órákig.
Kedden érdekes tematikája volt a napnak. A környezetvédelem, a fenntarthatóság, természeti értékeink megóvása volt a középpontban. A szervezők erre a napra vendégeket is hívtak, akik játékos formában ismertették meg a gyerekeket a komposztálásnak, az energiatakarékosságnak, a vizeink megóvásának és sok egyéb hasznos dolognak a titkaival.
Szerdán szintén természetközeli volt a nap, hiszen a legkülönbözőbb dísztárgyak készültek növényi részek, szárak, magvak, termések felhasználásával.
De volt a hét folyamán kiadós kirándulás is a Bükkaljára. Ennek során Cserépofalu, Bogács, Szomolya környékét és nevezetességeit, természeti kincseit látogatták végig a táborozók.
Utolsó nap pedig sok más mellett a mezőkövesdi tűzoltóknak köszönhetően fergeteges habparti várt mindenkit az iskola udvarán, ami nem mindennapi élményt kínált a nagy melegben.

 

Kovács Gyula 
  • szerkesztő
  • Telefon: +36/30-395-4289
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.