A Tahy Olga Művelődési Ház és Könyvtár Mezőkeresztesen ebben az évben sem maradt ki az Országos Könyvtári Napok elnevezésű rendezvény sorozatból. Október első hetében számos, minden korosztály számára érdekes programmal várták az érdeklődőket.
Még előző hét péntekjén került sor egy író-olvasó találkozóra Vályi-Nagy Erika írónővel, aki mezőkeresztesi kötődése mellett újonnan megjelent kötetéről is beszélt, beszélgetett az olvasókkal.
Másodikán hétfőn három olyan kiállítás is nyílt a könyvtárban, amelyet egész héten megtekinthettek az érdeklődők. A bejárat előtt az óvodás ás alsó tagozatos gyerekek pályművei kaptak helyet, amelyekben kedvenc meséiket mutathatták be rajzos formában. A gyógynövényekkel és az alternatív gyógyászattal foglalkozó könyvek kiállítása volt a másik, az elmúlt évek hasonló rendezvényein készült fotók tárlata pedig a harmadik kiállítás, amely várta a látogatókat.
Kedden délelőtt az óvodások és az alsó tagozatos diákjaink a Kalamajka Bábszínház előadását tekintették meg a Művelődési Házban. Délután pedig Hegedűsné Okos Edina és Gál Kata a könyvtárban tartott egy érdekes előadást az aromaterápia világáról.
Szerdán tíz órától Dibbentő-Dobbantó címmel Szuhánszki Mónika várta a legkisebbeket és az édesanyákat az olvasóteremben.
A foglalkozást vezető pedagógus elmondása szerint Dibbentő-Dobbantó foglalkozásokon a készségek és képességek megalapozása és támogatása történik a népi játékokon keresztül életkornak, egyéni képességnek megfelelően. A gyermekfolklór eszköztárának adaptálása és differenciálása egy olyan támogató környezetet biztosít, ahol a gyermek észrevétlenül fejlődik, megismeri a saját testét, környezetét, és testi-lelki-szellemi jóllétet biztosít, felkészítve az életre. Mindezt az édesanya biztonságot adó, meghitt közelségében.
Kora délután a hatodik osztályosokat várták a szervezők egy mesék kvízjátékra. Régi, retro mesék kapták a főszerepet a fejtörőben, ezek zenéjét, szereplőit kellett ismerni a játékos vetélkedőben való remekeléshez. Ugyan ebben jeleskedhettek egyébként másnap a nyolcadikos diákok is.
Csütörtökön délelőtt az Életfa Természetbarát Egyesület munkatársának előadására kaptak meghívást az iskola ötödikesei.
A már említett gyermek rajzversenyre beérkezett munkákat szakmai zsűri értékelte, az eredményhirdetésre pedig szombaton délelőtt került sor.
Az óvodás korosztályban az első helyet Slisz Noel Marcell, a másodikat Hajdu Nóra, a harmadikat pedig Lakatos Gábor tudhatta magáénak. Az alsósok közül Fekete Hanna első, Fekete Kamilla második, Gáll Attila pedig harmadik helyezettként végzett.

 

Kovács Gyula 
  • szerkesztő
  • Telefon: +36/30-395-4289
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.