Ünnepélyes szentmisén vehettek részt a hívek május 30-án délelőtt a mezőnyárádi római katolikus templomban. Az előző napi hasonló alkalommmal 12, most 16 gyermek találkozhatott Jézussal első ízben a szentáldozáson keresztül.
A szentmise ezen a napon is ünnepélyes bevonulással kezdődött, majd a szülők adtak hálát a gyermekek nevelésében kapott isteni segítségért.
Az igeliturgia pedig ezúttal is a tanárok, szülők és az elsőáldozók tevékeny részvételével történt.
Az áldozati liturgia eszközeit az elsőáldozók hozták az oltárhoz. A szentmise végén került sor a szentáldozásra, amelyre mindenki közös imával készült fel, majd az áldozás után szintén közös imával adott hálát Istennek.
A szentmise vége előtt a szülők nevében Dósa Ágota mondott köszönetet mind a plébánosnak, mind a hitoktatónak, illetve a templom sekrestyésének és kántorának az ünnepi alkalomért és a rá való készületért.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.