Május 28-án meglehetősen vidáman indult és így is telt el a nap a mezőnyárádi iskolások számára. Igaz, aznap még csak péntek volt, de a suliban - diáknyelven szólva - "kisszombatot" tartottak. Történt pedig mindez ezért, mert rohamosan közeledett a gyereknap, így aztán ezúttal nem az év végi témazárók és számonkérések, sokkal inkább a játék és a mozgás volt a főszereplő.
Reggel 8 órakor Gallik Gábor tanárúr és Kalóné Pap Krisztina igazgató köszöntötte a gyerkőcöket, majd a hetedikesek melegítettek be egy tánccal.
A hitoktató vezetésével mondott reggeli ima is a mozgásra helyezte a hansúlyt.
Ezek után pedig egészen délig osztályonként várta a nebulókat a tranbulin, a kareoke party, az ügyességi pálya, a társasjáték, hogy csak néhányat említsünk az elfoglaltságok közül.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.