Augusztus második felében egy egész hetes program épült a sport, közelebbről pedig a foci köré Bükkábrányban. Az öt napos foci tábor végeztével szombaton egy sport piknikre várták a táborozó gyerekeket és családjuka, rajtuk kívül pedig mindenkit, aki egy kicsit szórakozni, mozogni és kikapcsolódni akart. Az egész délutános program mellé zene is dukált, amelyet Varga Zoltán szolgáltatott.
A regisztrációt követően sport vetélkedőkre, ügyességi játékokra, kézműves foglalkozásokra jelentkezhetett minenki.
Bár a hőség nem mindennapos volt, akadt bőven jelentkező a szülők-gyerekek sorversenyre is, közben pedig a büfében olthatta szomját minden szomjazó.
Mindeközben két komoly versengés is zajlott. A büntető rúgó versenyre korosztályonként lehetett nevezni, a legkisebbek üres kapuba, a nagyobbak pedig komoly védelemmel ellátott kapuba bombázhattak.
Nem volt könnyű dolga a tűz mellett annak az öt csapatnak sem, akik a főző versenyen mérettették meg magukat. Itt a tárcsás és grillen készült finomságok kapták az elsődleges szerepet.
Ha pedig még ezek után is volt olyan, akit nem vert ki a víz és bírta szuflával, az három órakor Ancsával zumbázhatott egy kiadósat.
Ha pedig már foci, akkor mivel is lehetett volna zárni a napot? A bajnokság őszi fordulójának soron következő meccsén a BSC Nyékládháza csapatát fogadta a füvön 17 órától.
A mérkőzés szünetében pedig az is kiderült, kik voltak a nap legjobbjai. A főzőverseny pálmáját a Jókai Street food csapata hozta el. A tizenegyesek rúgásában a gyerekek között Sipeki Gábor lett a legjobb, de mivel felnevezett a felnőttekhez is, ott is ő lett a favorit.

 

Kovács Gyula 
  • szerkesztő
  • Telefon: +36/30-395-4289
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.