Sem Magyarország, sem pedig szűkebb hazánk, Bükkábrány jövőjét illetően nem mellékes, milyen irányban mozdul el a bányászat, a lignit hasznosítása, illetve a megújuló energiahordozók kihasználása a következő években, évtizedekben.
Ezekre a kérdésekre igyekezett választ találni az a szakmai konferencia, amelyet november 16-án rendeztek Bükkábrányban "Klímabarát szénipar és fenntartható energia ipar" címmel. Az eseményen szó volt számos más téma mellett hazánk helyzetéről és stratégiáiról az energiaválság idején, valamint a lignit alternatív felhasználásának lehetőségeiről is. Számos hazai szaktekintély, egyetemi tanár és kutató, valamint politikai szereplő összegezte egyrészt a témában elért eredményeket, a lehetőségeket és jövőbeni terveket a nap folyamán tartott előadásokon.
A konferencia megnyitóján előbb Szalai Szabolcs polgármester, majd Tállai András országgyűlési képviselő köszönttte a megjelenteket. Mindkettőjük köszöntőjének központi gondolata volt, hogy Bükkábrány és a régió más települései szempontjából kiemelkedő fontossággal bír a bányászat és a hozzá kapcsolódó egyéb kiegészítő tevékenységek.
A köszöntők sorát Bánné Dr. Gál Boglárka a B.A.Z. Vármegyei Közgyűlés elnöke, Prof. Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora és Horváth László az Energiaügyi Minisztérium miniszteri biztosa folytatta.
A konferencia sajtónyilvános részét egy megnyitó beszéd zárta, amelyet Steiner Attila az Energiaügyi Minisztérium államtitkára tartott. Ő is külön hangsúlyozta: luxus lenne lemondani annak a lignit vagyonnak a hasznosításáról, amellyel hazánk rendelkezik, ugyanakkor fontos a megújuló energiaforrások minél hatékonyabb kihasználása.
A megnyitó lezárultával az MVM Mátra Energia Zrt. vezérigazgatója Vécsei György plenáris előadásban ismertette a társaság jelenlegi helyzetét és terveit.
Ezt az előadást két szekció ülés követte. Egyik a klímabarát szénipart, másik pedig az energia ipar fenntarthatóságát tűzte ki fő témaként. Mindkét ülésen hat-hat előadó adott tájékoztatást a legkülönbözőbb területeket érintve. Ezek között szerepelt például a lignit mezőgazdasági és vegyipari hasznosítása és a helyi napelem park fejlesztése, az ebben rejlő potenciálok kiaknázása is.
Sor került egy kerekasztal beszélgetésre is, amelynek résztvevői azt vitatták meg, milyen lehetőségeket rejt Bükkábrány erőforrásainak fenntartható fejlesztése.
A konferenciát a polgármester beszéde zárta. A résztvevők pedig az ebédet követően egy bánya látogatáson is résztvettek.

 

 

Kovács Gyula 
  • szerkesztő
  • Telefon: +36/30-395-4289
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.