Az adventi rendezvénysorozat utolsó eseményére, a falu közös karácsonyi ünnepségére várt mindenkit az önkormányzat Bükkábrányban december 15-én az esti órákban.
A II. András téren felállított színpadon előbb Szalai Szabolcs polgármester köszöntötte a vendégeket és kívánt áldott, békés ünnepeket.
A polgármesteri köszöntő után a népdalkör karácsonyi dalokból összeállított műsorát hallhatták a résztvevők. Ennek második részében a népdalkörös hölgyek mellett közreműködött Hegedűs Emma szóló énekkel, illetve Kaló Csenge, aki gitárral kísérte az előadást.
Kaló Csenge egyébként a népdalos előadás után is a színpadon maradt, Kovács Sándorral közösen ugyanis mintegy egy órán keresztül szórakoztaták a közönséget zenés műsorukkal. Ez a zene egyúttal háttérként is szolgált a finom vacsorához. Az önkormányzat forró halászlével, süteménnyel, teával és forralt borral vendégelt meg mindenkit.
A vendéglátást követően a község vendége volt László Attila énekes, akinek az ismert dalokból összeállított műsora nagy sikert aratott és egyben lezárta az adventi programok sorát.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.