Valljuk be, a kémiára és a fizikára sokszor úgy gondolunk, mint sokak számára nehezen érthető, végtelen képleteket felsorakoztató tudományágakra, melyeket meghagyunk inkább a tudósoknak. Igaz, ebben van is némi igazság, de mindkét reál tudománynak igenis van látványos, mindenki számára szórakoztató arca is.
Ezzel az arcával ismerkedhettek meg a mezőnyárádi iskola tanulói április 24-én délelőtt mindkét területnek, amelyek ráadásul a felsősök számára már tantárgyak is.
A nebulóknál valószínűleg egyáltalán nem volt kérdés, hogy ehhez hasonló, vagy inkább a hagyományos órákon ülnének szívesebben.
A látványos rendhagyó órát Dr. Murányi Zoltán főiskolai tanár, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatója tartotta a nebulóknak. Az óra elején a program szervezője Hajnalné Sára Orsolya köszöntötte az előadót, majd kezdetét vette a nem mindennapi látványosságokkal szolgáló negyvenöt perc.
Az óra végén Kalóné Papp Krisztina igazgató köszönte meg az előadást, azt, pedig hogy mekkora sikere volt minden látványos kísérletnek a tanulók reakciója egyértelműen mutatta, attól függetlenül, tanulnak-e már fizikát és kémiát, vagy még csak a betűvetéssel ismerkednek.

 

Kovács Gyula 
  • szerkesztő
  • Telefon: +36/30-395-4289
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.