Június 16-án délután búcsút intettek az intézménynek a Mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola végzős diákjai is. Előbb végigjárták a folyosókat, tantermeket, majd a templomban folytatódott a ballagás.
A tanulók, a pedagógusok és a családtagok egy közös hálaadó szentmisén vettek rész, de a meghívottak között voltak az önkormányzat és más intézmények képviselői is.
A szentmisén Lipcsák János iskolalelkész is külön elköszönt a nyolcadikosoktól, illetve a prédikáció keretében felolvasta Ternyák Csaba egri érsek körlevelét, amely szintén a most ballagóknak szólt.

A szentmisét követően a ballagási ünnepség kezdetén az iskolának búcsút intő végzősöktől köszöntek el a hetedikesek, majd a ballagók öt rövid beszéddel és köszönet nyilvánítással zárták a nyolc évet, köszönetül pedig szüleiknek nyújtottak át egy-egy szál virágot.
Harangozó Lászlóné osztályfőnök utolsó alkalommal olvasta fel az osztálynévsort, egyben tájékoztatva is, hogy ki merre folyatja tanulmányait.
Kalóné Papp Krisztina igazgató beszéde után idén ismét kiosztásra került a Boldog Sándor István Díj, melyet minden évben egy olyan végzős tanuló kap, aki a nyolc év alatt viselkedésével, közösségi munkájával, tanulmányi eredményével példát mutatott mindenki más számára. Idén ezt az elismerést Tarr Réka érdemelte ki.
Jutalom könyveket kaptak továbbá azok, akik valamilyen területen szintén kitűntek, illetve azok a szülők, akik az évek során leginkább segítségére voltak az iskolának és a közösségnek.
Legvégül a Himnusz hangjai csendültek fel.

 

 

 

Kovács Gyula 
  • szerkesztő
  • Telefon: +36/30-395-4289
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.